8. rész

Sziasztok!
Bocsássatok meg nekem ezért a hosszabb szünetért, de ezért egy hosszabb résszel, is érkezek, a következő még hosszabb lesz, amit szerintem jövő hét hétfőn fogok hozni.!
Egyébként, remélem mindenki látta már a BSE-t. Én nagyon imádom, főleg Marcelt, meg Leeroyt.:D
Egyébként a héten megnéztem a Fekete ruhás nő című filmet, és szerintem tök jó, de ne nézzétek meg egyedül, mert elég parázós. :D Nah nem is húzom tovább a szót, jó olvasgatást, aztán komizzatok is.:D



2013. április. 16 hajnal 2 és 3 között...

- Jajj, majd el felejtettem, hogy nekem most el kell mennem. – pattant fel a kanapéról Harry, miközben folyamatosan karórájára meredt. Izgatottsággal, vegyes aggodalommal meredtem rá.

- Nem! Nem mehetsz el! Mit kezdenék én egyedül a te lakásodban? – álltam fel én is hirtelen, és a nálam vagy két fejjel magasabb fiúra meredtem.

- Muszáj mennem, meg kell értened.

- Veled megyek! – ekkor Harry szeme idegesen felcsillant. Jobb mutatóujjával végig simított az arcomon, majd közelebb hajolva az arcomba suttogott.

- Nem jöhetsz. – homlokon csókolt, amit kissé furcsálltam, hiszen még alig ismerjük egymást. Hirtelen ötlettől vezérelve, a karjába csimpaszkodtam akár egy majom kölyök, és hatalmas boci szemekkel néztem rá. – Komolyan mondom Corn, te magadba sűríthetnél egy egész állatkertet. – nevetett, majd nagy nehézségek árán lehámozott a végtagjáról. – Velem jöhetsz, de csak akkor, ha megígéred, hogy amit látni fogsz, arról, soha nem beszélsz senkinek! – olyan komolysággal nézett rám, hogy szinte még a hideg is kirázott tőle. Átfutott az agyamon, hogy ezek után talán nem kéne, de hát ő volt az egyetlen barátom, az egyetlen, akiben megbízhattam, és ha ő bajba sodorna, akkor onnantól kezdve minden ember veszélyforrás lenne. Bólintottam, és beharaptam az ajkamat, ő pedig egy aranyos félmosolyt villantott rám, majd rám adta az egyik pulóverét, és elindult a garázsba. Sietős léptekkel követtem, közben az agyamban, mintha két kis emberke bujdokolt volna eddig, veszélyes, és kisilabizálhatatlan szópárbaj zajlott. Az egyik felem, azt mondta, hogy inkább maradjak, készítsek valami finom kaját, és várjam meg Harryt, boldogan, békésen, a másik pedig azt, hogy menjek vele, hogy ne legyen előttem titka. Be kell, hogy valljam, az utóbbi meggyőzőbb érveket használt, és győzött. Gyorsan behuppantam az anyós ülésre, és Harry feszéjezett arcát bámultam. Vacillált. Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik, a kulcsot ott tartotta pár centire a kulcslyuktól és csak bámult maga elé, miközben az ajkait harapdálta. Óvatosan végig simítottam a felém eső karján, mire összerezzent, majd felém kapta a fejét.

- Mi a baj?

- Nem akarom, hogy bajod legyen abból, amit látni fogsz. – felvontam a szemöldökömet, megráztam a fejemet, majd előre pillantottam az ablakon.

- Nem lesz, csak indíts már. – Harry halkan sóhajtott, majd beindította a kocsit, és rálépett a gázra.

Egyenesen haladtunk, egy kisebb lekötő úton, ami rémisztő, és feketeséggel teli házközökön vezetett keresztül. Egyre inkább elfogott a szorongás, kapart a torkom, a szívem pedig majd ki akart ugrani a helyéről, és nem éppen a jó értelemben. Percek múlva lefékeztünk, egy köves út bejárata előtt, Harold kipattant mellőlem, majd mielőtt kapcsolhattam volna, kinyitotta nekem az ajtót. A koszos garázsok között baktattunk Harryvel, szorosan magához húzott, hogy véletlenül se vesszek el a sötétben. Körülöttünk macskanyávogás, és egyéb kellemetlen zajok keringtek. Harry halkan szuszogott mellettem, én a karját szorongatva haladtam mellette, fogalmam sem volt arról, hogy hová tartunk, de azért követtem. Hirtelen torpant meg, mire én belefejeltem a bicepszébe. Egy régi, kopott falú garázs előtt álltunk, ő előre lépett, és lassan kinyitotta az ajtót, majd maga elé engedve, betessékelt. A dohos szagtól, ami körülölelte a szobát, felfordult a gyomrom, halk köhögést véltem hallani az egyik sarokból, és ahogy odapillantottam, egy körvonalat fedeztem fel. Egy fiúét. Elfogott a félelem, az árny nem mozdult csak ült ott, mint valami fekete démon, és engem figyelt. Harry odakint matatott valamit, majd hirtelen, az egyetlen fényforrás, egy régi villanykörte a plafonon, fényesen felizzott, láthatóságot engedve a szobába. Volt bent egy csomó asztal, régi gumiabroncsok, dobozok, és nejlon zacskók. Kólás üveg hevertek szerte szét, rozsda ette vas darabok hasaltak a földön, és a sarokban, ott ücsörgött a fiú. Fekete haja az arcába lógott, az arca beesett volt és sápadt, iszonyú soványsággal küzdött. Harry letérdelt elé, és a fiú szemeit kezdte el vizsgálgatni, majd elmosolyodott.
- Látod Zayni, megy ez neked.

- Bele fogok halni Hazz. – a fiú hangja ingadozó volt, aggódva néztem őket egy pillanatig, majd oda léptem és letérdeltem Harold mellé. Harry idegesen nézett rám, majd a Zayn nevezetű roncsra, aki előttem ült. Utóbbi végigmért, majd értetlenül Harryre nézett.

- Cornelia vagyok. – mosolyogtam rá, a ruhájából érződött az erős fű szaga. – Drogozol igaz? – Harry egy pillanatra a szája elé kapta a kezét, majd mikor látta, hogy Zayn mosolyog rám, kicsit megnyugodott.

- Drogoztam, ez épp a leszokó státusz. – nevetgélt.

- Ez nem normális. Harry! – fordítottam a fejem az egyetlen barátom felé, aki innentől kezdve egy öncélilag kinevezett lakótársnak is számított. – Haza visszük! – Harry már válaszra is nyitotta a száját de Zayn meg előzte őt.

- Nem kell! Itt maradok!

- Nem maradhatsz itt! El fog nyelni a szemét. – mivel a srác nem volt olyan állapotban, hogy vitatkozni tudjon velem, a karja alá nyúltam, és felállítottam. Azon csodálkoztam, hogy nem törnek össze a csontjai, olyan vékony volt szegény. Harry azonnal kapcsolva a másik oldalról segítette végig Zaynt a kavicsos úton, majd beültettük a kocsiba. Ahogy a feje a párnázott felülethez ért, szuszogni kezdett, és egy csapásra el is aludt.

- Miért tartottad itt?

- Nem tartottam itt! – csattant fel Harry, mielőtt beszálltunk volna mi is a kocsiba.

- Akkor, miért volt itt?

- Mert nem akart hazajönni… egyébként meg, mióta is vagyunk lakótársak?

- Most, óta! – ültem be gyorsan a kocsiba, majd hátra hajolva az álmodó fiúhoz, megsimítottam a combját.