9. rész

Sziasztok!
Tudom, hogy csak hetente hozok részeket, és ezért bocsánatot is kérek, de nem akarok, egyforma részeket. Ezt a blogot azért csináltam, hogy legyen egy kis különlegesség is, és ne mind arról szóljon, hogy szerelem, viszály, és újra szerelem meg Happy! Ezt nem azért mondom, vannak az ilyenek között is jók, sőt vannak, amiket én magam is olvasok, mint pl EZ. :)
Szóval kérlek ne haragudjatok, de nem akarom, hogy a sietség a minőség rovására menjen :) Remélem megértitek. xx
Egyébként, most egy időben vissza tekintős részt hoztam, tehát ez a múltról fog szólni, nem lesz benne Cornelia, csak, hogy érthető legyen. A rész Lou szemszögéből íródott, és a múltról szóló részek, mindig az ő szemszögében fognak íródni, M, majd még vissza fog térni később, de ő nem olyan nagy szereplő :)
Köszönöm a figyelmet! Imádlak titeket! Jó Olvasgatást! ♥ 



2012. november....

A tömeg eltűnt, mintha egyszerűen csak felszívódott volna, a terem, ami pillanatokkal ezelőtt még tele volt sikoltozó lányokkal, teljesen megüresedett. Egyedül álltam a színpadon, kezemben a mikrofonommal és az előttem elterülő légüres térre pillantottam. Valamiért, olyan lehetetlennek tűnt, hogy ezt a sok dolgot, mind mi értük el. Néhány fiú, akiket egy tehetségkutatóban összepakoltak. Lassan eresztettem ki a tüdőmben összegyűlt levegőt, majd a vállam fölött hátra pillantottam. Liam ott ücsörgött mögöttem, mosolyogva figyelt engem, miközben hátát neki vetette az egyik hangfalnak.

- Szép szoba igaz?   

- Az nem kifejezés! – a terem, amiben álltunk, egy hatalmas ovális szoba volt, krémszínű falakkal, piros puffokkal keretezve. Egy hatalmas barna ajtó nyílt ide, ami egy folyosóra vezetett, ez a ház, olyan volt, akár egy palota. mondjuk mire is számítottam, amikor egy igazi örökösnő volt a vendéglátónk. Anne Bishop a Bishop Pipere és Kozmetikum cégek örökösnője volt, egy igazi újgazdag liba, aki nem mellesleg szeretett minket, de főleg Harryt. És voltak pillanatok, amikor Harold is nagyon szerette őt, de ezek a fellángolások az utóbbi részéről, csak pár óráig tartottak. Ő mindig is szerette a friss húst, az újdonságokat, nem tudott egy mellett letelepedni, és ezzel a csinos kis zsémacával is úgy volt, hogy amint elhagyjuk az államokat, ejti a lányt. De azért, egy-két menetre jó lesz neki. Őszintén bevallom, nagyon haragudtam rá ezért, hogy csak játékszernek tekintette a lányokat, ők pedig csüngtek minden szaván, mert jól néz ki.

A szememet forgatva pillantottam körbe a teremben, majd sarkon fordultam és oda ballagtam Liamhoz, aki hatalmas, barna boci szemekkel nézett fel rám, mivel ő a földön ücsörgött törökülésben, kezében egy zacskónyi fánkkal. Mosolyogva vetettem le magamat mellé, és sikeresen meg is ütöttem a fenék csontomat a kemény, faburkolatba.

- Miért van nálad az a zacskó fánk… hiszen, úgy tudtam, te most éppen „egészségesen étkezel”. –mutattam az ujjammal a nyuszi füleket a levegőben, majd olyas fajta „tudom mit tettél tavaly nyáron” tekintettel néztem rá.

- Próbáltam elcsalogatni Niallt, a fagyi automata mellől, de minden kísérletem hiába való volt. Már benyelte az összes vaníliát… de még mindig van eper és csoki. Lehetetlen küldetésre vállalkoztam, amikor bevállaltam, hogy megtanítom az egészséges táplálkozásra. – ezen elmosolyodtam. Niall mindig is nagyétkű srác volt, és sosem izgatta nagyon, hogy mi az egészséges. Bíztatóan megveregettem a barátom vállát, és megeresztettem egy könnyed vigyort.

- Menni fog, próbálkozz csak! Egyébként Harryt és Zaynt nem láttad? – aggódtam. A koncert vége óta nem láttam a fiúkat, mondjuk Harry tartózkodási helyére fogadni mertem volna, de, hogy Zayn se mászkál erre, az már kicsit furcsa volt. Liam óvatosan megrázta a fejét.
- Harryre lenne egy-két tippem… de Zayn… fogalmam sincs. Lehet, hogy épp autogramokat osztogat, vagy keresett egy tükör szobát, hogy csodálhassa magát.  – Liam megforgatta a szemeit, én pedig hatalmasat nevettem rajta. Ő mindig kimondta, amit gondolt, megmondta az őszintét, sosem kertelt. Meglátta a hibát másokba, és ezzel együtt önmagában is. Minden kisgyerek példaképe lehetett volna, hogyha nem áll bohókás zenésznek. Jó, mondjuk, ebben a bandában a bohókás én vagyok, na meg az őrült, és a vicces fazon, aki tréfarépát eszik reggelire.

- Te Loui… érzed ezt a szagot? – fordult felém Liam.

- Ez füst… - motyogtam magam elé, de már pattantam is fel, hogy megkeressem a furcsa szag forrását. Liam ugyan így tett, a kezéből kirepült a fánk, és kipergett a zacskóból, majd szépen elgurult minden irányba. A füst lassan beszivárgott az ajtón és kezdte betölteni a teret. A folyosóról sikoltások és ordítás harsant fel, hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Liam ugyan ilyen dermedten ácsorgott mellettem, akár egy ugrásra kész vad, de ő sem mozdult. Rám várt, a szeme sarkából figyelt, hogy mikor indulunk meg, én pedig nem haboztam tovább. Két lépésből a színpad szélén, majd egy ugrással a székek között teremtem és rohantam, Liammal a nyomomban. A hatalmas ajtó kivágódott, és egy lány rohant be mellettem, bűzlött a füsttől, a szemében félelem és pánik ült, bár csak egy pillanatra láttam. Liam bámulva nézett utána, majd kilépett az ajtón, én pedig mentem utána. Sodró tömeg vágtatott felénk, egy pillanatra azt hittem, hogy eltaposnak minket, de nem. Kikerültek. Elrobogtak mellettünk, mi pedig közös erővel vetettük be magunkat a tömegbe. Pánikoló tini lány testek csapódtak nekem, volt, amelyik épphogy csak hozzám ért, mások nekem estek, vagy félre löktek, de olyan erővel, hogy neki csapódtam a falnak. Éreztem, hogy megreped az egyik bordám. A fájdalom erősen hasított az oldalamba, éreztem, ahogyan be-beszorul a levegő. Nem tudtam tovább szaladni. Liam már valahol elől járt, neki semmi baja nem esett, hiszen zömök volt, és erős. Az oldalamat szorongatva vánszorogtam tovább a folyosón, az emberek lassanként eltűntek, már nem volt előttem akadály. A kanyar mögül hallottam a barátaim kiabálását. Gyorsítottam a tempón, már amennyire tudtam, attól féltem, hogy ha elkezdek futni a bordám, átszúrja a tüdőmet, és akkor ez lesz életem utolsó futása. Ahogy befordultam a sarkon, ledermedtem. A Bishop lány hálószobája előtt álltunk, Harry, Niall és a csajszi szorosan egymás mellett, tisztes távolságban a füstölgő ajtótól. Oda vánszorogtam hozzájuk és megkapaszkodtam Harry vállában.

- Úr Isten! Louis! Mi történ?

- Eltört… hol van Zayn? És Liam?- nem érdekelt a fájdalmam, tudni akartam, hogy hol vannak a barátaim, és, hogy miért füstöl a dollárostyúk szobája…

  
Szeretnék egy feliratkozót, és 5 kommentet :)