1o.rész

Sziasztok!
Meghoztam a részt! Remélem, hogy tetszeni fog.:D
Szeretném felhívni a figyelmeteket az oldalt található "Rendszeres Olvasók" modulra, na ott fel tudtok iratkozni a blogra, szóval, iratkozzatok fel minél többen :D
És, az alatt, láthattok, egy úgy nevezett " köz vélemény kutatás" modult, ahol arról van szó, hogy legyen e a blognak második évada. Szavazzatok meglátásotok szerint :))
Egyébként ez a rész ismét a jelenben játszódik ha lehet így mondani, de, hogy jobban átlátható legyen a rész elején fel van tüntetve a dátum :)
Pipáljatok, és iratkozzatok fel. xoxo
Jó Olvasást! ♥ 

2013.április.16 02:34

Harry lassan vezetett, a házak komótosan ballagtak el mellettünk, és szinte megállt minden kanyar előtt. Nem értettem, hova ez a nagy óvatosság. Nem szólt, egyikünk se szólalt meg. Én azért nem, mert nem tudtam volna neki mit mondani, annyi kérdésem lett volna hozzá, és féltem, hogy ha kinyitom a számat, minden kifolyik belőle, és a végén nem lehet majd megállítani, de az ő mentségére ötletem sem volt. Halkan köhintettem, mire a szeme sarkából rám nézett. Én már alapból is őt néztem szóval csak elmosolyodtam, ő pedig felsóhajtott.

- Nem akartalak bele keverni… - motyogta pár per néma csendben való egymást bámulás után, és tekintetét visszafordította az útra. Hazaértünk. Én csak hebegni meg hápogni tudtam. Éreztem a felgyülemlett szógombócot a torkomban, és egyszerűen képtelen voltam kinyitni a számat.

Harry óvatosan lefékezett, majd kipattant a kocsiból, és a karjánál fogva kihúzta belőle Zaynt, majd kinyitotta az ajtót nekem. És még mindig bámultam az ülést, amin pillanatokkal ezelőtt még ücsörgött. Ötletem sem volt, hogy mégis hogyan kéne reagálnom. Mosolyogjak és felejtsek el mindent, amit láttam? Vagy micsoda? Ez a dolog egyébként sem „nagy” dolog. Csak az üres, régi, ijesztően elhagyatott garázsában rejtegetett egy félhalott drogost, ez még nem jelent rosszat... ugye? A hátam mögött valaki kaparászni kezdett, és én már be paráztattam magamat annyira, hogy sikítani kezdjek mikor a kocsi ajtó kinyílt és megjelent Harry feje.

- Nyugi kislány, nem akarlak megölni… - nevetett, és segített kikászálódni a járműből.

- Mi? Ja… én nem ijedtem meg! Nehogy azt hidd…! Én csak… én csak biztosítottam magam arról, hogy ha valaki megtámadna, tudnák neked sikoltással jelezni! – hazudtam vigyorogva, de a fiúról lerítt, hogy nem veszi be ezt az olcsó kis trükköt. – Hol van Zayn? – kérdeztem furcsállva, mert nem láttam sehol a bekómált fiút. Harry a verandára mutatott, ahol egy fekte sziluett rajzolódott ki. Zayn ott ücsörgött, néha meg-megbillent hol az egyik, hol a másik irányba.

- Letettem oda… azt motyogta, hogy jóember vagyok, köszöni, hogy hazahoztam, és, hogy elvihetem a legjobb lányát a háremből. – elröhögtem magamat. Nem tudtam megállni, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. Harry mosolyogva nézett rám, egy kicsit kínos volt, hogy legalább két fejjel nézett el fölöttem, de a tekintete, mintha mindig engem keresett volna, legalább is most. Most először volt példa arra, hogy nem nézett át rajtam, hogy nem a mögöttem lévő tájat kereste, hanem egyenesen a szemembe nézett. Zöld volt a szeme. Illetve zöldes barna, de nagyrészt inkább zöld. Láttam magamat benne, akár milyen sötét is volt, és bizonyosan ő is látott engem a saját szemében. Különösen hátborzongató pillanat volt, ott állni szinte egymásnak nyomulva, és bámulni a másikat, lábujjhegyre álltam, de csak óvatosan, hogy jobban felérjem, ő pedig lassan közelebb hajolt, már majdnem összeért a szánk. Csak még egy kicsit. Nem kell már sok. Te is akarod, ő is akarja, csináljátok már te idióta! És abban a pillanatban, amikor az ajkunkat már csak milliméterek választották el egymástól, Zayn behányt. A szó legszorosabb értelmében. Az öklendezése hangja beszökött a fülembe én pedig visszaereszkedtem a talpamra, és oda rohantam hozzá faképnél hagyva Harryt. Valahol örültem annak, hogy Zayn épp most dobta ki a taccsot, mert megmentett egy eléggé kínos másnaptól. Harry is nagyokat sóhajtozott mögöttem, és személyes véleményem szerint a megkönnyebbülés sóhajait hallatta. Percek múlva ő is oda sietett hozzánk, és leült a verandára mellénk. Még Zayn kiürítette a gyomrának tartalmát, és nem éppen a szokásos módszerekkel én a hátát simogattam és ezzel próbáltam egy kissé megnyugtatni. Harry mosolyogva figyelt bennünket, majd felállt, kihalászta a kulcsait a zsebéből, és bement a házba.

Zayn a pulcsija ujjába törölte a száját, majd felém fordult. Meggyötört volt és gyenge, szinte már csak a szelleme saját, valódi önmagának. És a legrosszabb az volt, hogy én így ismertem meg. Nem tudtam, hogy milyen, amikor nincs így lepufogva. Könnyek gyűltek a szemébe, majd megragadta a kezemet, és a szívéhez nyomta a tenyerem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, csak bámultam rá elkerekedett szemekkel, és több gondolatot is elfuttattam az agyamban arról, hogy vajon most mire készül. Lehet, hogy szerelmet vall és megcsókol, és akkor mégsem mentett meg egy kínos reggeltől, vagy lehet, hogy előkap egy stukkert és megfoszt az életemtől, de egyiket sem tette.

- Sajnálom! – nyögte ki végül, ami még jobban meglepett. Mindenre számítottam csak erre nem. – Nem akartam problémát okozni, nem akartam tönkre tenni a bandát…

- Holnap kimosom a pulóveredet. – csúszott ki a számon, de ez őt nem lepte meg, még csak fel sem kavarta, elmosolyodott. Nem tudtam, hogy miről beszél, fogalmam sem volt, semmiféle bandáról, és arról sem, hogy e miatt mért tőlem kér bocsánatot.

- Csodálatos nő vagy! Örülök, hogy Harry rád talált. – ahogy az utolsó szó elhagyta a száját, arccal előre beledőlt az ölembe és már szuszogott is békésen. Elaludt. Valamiért úgy éreztem, hogy megkedveltem ezt a srácot, nem érdekelt, hogy csak most ismertem meg, megkedveltem, talán azért mert a két évvel ezelőtti önmagamra emlékeztetett, vagy valami más ok miatt, de úgy éreztem, hogy gondoskodnom kell róla, és segítenem kell neki, ahogy nekem is segítettek anno. Mögöttem kattant a zár, és kilépett rajta valaki, csak reménykedni tudtam, hogy Harry, de mikor leült mellém és megcsapott a haja kókusz illata, megkönnyebbültem. Erre a napra elég volt ennyi meglepetés. Szavak nélkül rápillantottam, ő pedig gyorsan rám terített egy sötétkék pulóvert, amit mindeddig a kezében tartott. Biztatóan mosolygott rám, majd mindketten felnéztünk a csillagokra. Lesz ez még így se…