Bocsánat !

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon sokat kések a résszel, és ezért bocsánatot kérek, de hétfőn lesznek a különbözeti vizsgáim, ugyan is, iskolát váltok :/
Nagyon kell rá készülnöm, és tanulnom, a napjaim fele ezzel a másik fele meg alvással megy el, ezért nem tudtam még írni, de ígérem nektek, kedden fent lesz az új rész!! ♥
Remélem, nem haragszotok! És csak hogy tudjátok, a következő rész, számításaim szerint megint Loui szemszögéből lesz :$

1o.rész

Sziasztok!
Meghoztam a részt! Remélem, hogy tetszeni fog.:D
Szeretném felhívni a figyelmeteket az oldalt található "Rendszeres Olvasók" modulra, na ott fel tudtok iratkozni a blogra, szóval, iratkozzatok fel minél többen :D
És, az alatt, láthattok, egy úgy nevezett " köz vélemény kutatás" modult, ahol arról van szó, hogy legyen e a blognak második évada. Szavazzatok meglátásotok szerint :))
Egyébként ez a rész ismét a jelenben játszódik ha lehet így mondani, de, hogy jobban átlátható legyen a rész elején fel van tüntetve a dátum :)
Pipáljatok, és iratkozzatok fel. xoxo
Jó Olvasást! ♥ 

2013.április.16 02:34

Harry lassan vezetett, a házak komótosan ballagtak el mellettünk, és szinte megállt minden kanyar előtt. Nem értettem, hova ez a nagy óvatosság. Nem szólt, egyikünk se szólalt meg. Én azért nem, mert nem tudtam volna neki mit mondani, annyi kérdésem lett volna hozzá, és féltem, hogy ha kinyitom a számat, minden kifolyik belőle, és a végén nem lehet majd megállítani, de az ő mentségére ötletem sem volt. Halkan köhintettem, mire a szeme sarkából rám nézett. Én már alapból is őt néztem szóval csak elmosolyodtam, ő pedig felsóhajtott.

- Nem akartalak bele keverni… - motyogta pár per néma csendben való egymást bámulás után, és tekintetét visszafordította az útra. Hazaértünk. Én csak hebegni meg hápogni tudtam. Éreztem a felgyülemlett szógombócot a torkomban, és egyszerűen képtelen voltam kinyitni a számat.

Harry óvatosan lefékezett, majd kipattant a kocsiból, és a karjánál fogva kihúzta belőle Zaynt, majd kinyitotta az ajtót nekem. És még mindig bámultam az ülést, amin pillanatokkal ezelőtt még ücsörgött. Ötletem sem volt, hogy mégis hogyan kéne reagálnom. Mosolyogjak és felejtsek el mindent, amit láttam? Vagy micsoda? Ez a dolog egyébként sem „nagy” dolog. Csak az üres, régi, ijesztően elhagyatott garázsában rejtegetett egy félhalott drogost, ez még nem jelent rosszat... ugye? A hátam mögött valaki kaparászni kezdett, és én már be paráztattam magamat annyira, hogy sikítani kezdjek mikor a kocsi ajtó kinyílt és megjelent Harry feje.

- Nyugi kislány, nem akarlak megölni… - nevetett, és segített kikászálódni a járműből.

- Mi? Ja… én nem ijedtem meg! Nehogy azt hidd…! Én csak… én csak biztosítottam magam arról, hogy ha valaki megtámadna, tudnák neked sikoltással jelezni! – hazudtam vigyorogva, de a fiúról lerítt, hogy nem veszi be ezt az olcsó kis trükköt. – Hol van Zayn? – kérdeztem furcsállva, mert nem láttam sehol a bekómált fiút. Harry a verandára mutatott, ahol egy fekte sziluett rajzolódott ki. Zayn ott ücsörgött, néha meg-megbillent hol az egyik, hol a másik irányba.

- Letettem oda… azt motyogta, hogy jóember vagyok, köszöni, hogy hazahoztam, és, hogy elvihetem a legjobb lányát a háremből. – elröhögtem magamat. Nem tudtam megállni, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. Harry mosolyogva nézett rám, egy kicsit kínos volt, hogy legalább két fejjel nézett el fölöttem, de a tekintete, mintha mindig engem keresett volna, legalább is most. Most először volt példa arra, hogy nem nézett át rajtam, hogy nem a mögöttem lévő tájat kereste, hanem egyenesen a szemembe nézett. Zöld volt a szeme. Illetve zöldes barna, de nagyrészt inkább zöld. Láttam magamat benne, akár milyen sötét is volt, és bizonyosan ő is látott engem a saját szemében. Különösen hátborzongató pillanat volt, ott állni szinte egymásnak nyomulva, és bámulni a másikat, lábujjhegyre álltam, de csak óvatosan, hogy jobban felérjem, ő pedig lassan közelebb hajolt, már majdnem összeért a szánk. Csak még egy kicsit. Nem kell már sok. Te is akarod, ő is akarja, csináljátok már te idióta! És abban a pillanatban, amikor az ajkunkat már csak milliméterek választották el egymástól, Zayn behányt. A szó legszorosabb értelmében. Az öklendezése hangja beszökött a fülembe én pedig visszaereszkedtem a talpamra, és oda rohantam hozzá faképnél hagyva Harryt. Valahol örültem annak, hogy Zayn épp most dobta ki a taccsot, mert megmentett egy eléggé kínos másnaptól. Harry is nagyokat sóhajtozott mögöttem, és személyes véleményem szerint a megkönnyebbülés sóhajait hallatta. Percek múlva ő is oda sietett hozzánk, és leült a verandára mellénk. Még Zayn kiürítette a gyomrának tartalmát, és nem éppen a szokásos módszerekkel én a hátát simogattam és ezzel próbáltam egy kissé megnyugtatni. Harry mosolyogva figyelt bennünket, majd felállt, kihalászta a kulcsait a zsebéből, és bement a házba.

Zayn a pulcsija ujjába törölte a száját, majd felém fordult. Meggyötört volt és gyenge, szinte már csak a szelleme saját, valódi önmagának. És a legrosszabb az volt, hogy én így ismertem meg. Nem tudtam, hogy milyen, amikor nincs így lepufogva. Könnyek gyűltek a szemébe, majd megragadta a kezemet, és a szívéhez nyomta a tenyerem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, csak bámultam rá elkerekedett szemekkel, és több gondolatot is elfuttattam az agyamban arról, hogy vajon most mire készül. Lehet, hogy szerelmet vall és megcsókol, és akkor mégsem mentett meg egy kínos reggeltől, vagy lehet, hogy előkap egy stukkert és megfoszt az életemtől, de egyiket sem tette.

- Sajnálom! – nyögte ki végül, ami még jobban meglepett. Mindenre számítottam csak erre nem. – Nem akartam problémát okozni, nem akartam tönkre tenni a bandát…

- Holnap kimosom a pulóveredet. – csúszott ki a számon, de ez őt nem lepte meg, még csak fel sem kavarta, elmosolyodott. Nem tudtam, hogy miről beszél, fogalmam sem volt, semmiféle bandáról, és arról sem, hogy e miatt mért tőlem kér bocsánatot.

- Csodálatos nő vagy! Örülök, hogy Harry rád talált. – ahogy az utolsó szó elhagyta a száját, arccal előre beledőlt az ölembe és már szuszogott is békésen. Elaludt. Valamiért úgy éreztem, hogy megkedveltem ezt a srácot, nem érdekelt, hogy csak most ismertem meg, megkedveltem, talán azért mert a két évvel ezelőtti önmagamra emlékeztetett, vagy valami más ok miatt, de úgy éreztem, hogy gondoskodnom kell róla, és segítenem kell neki, ahogy nekem is segítettek anno. Mögöttem kattant a zár, és kilépett rajta valaki, csak reménykedni tudtam, hogy Harry, de mikor leült mellém és megcsapott a haja kókusz illata, megkönnyebbültem. Erre a napra elég volt ennyi meglepetés. Szavak nélkül rápillantottam, ő pedig gyorsan rám terített egy sötétkék pulóvert, amit mindeddig a kezében tartott. Biztatóan mosolygott rám, majd mindketten felnéztünk a csillagokra. Lesz ez még így se…

9. rész

Sziasztok!
Tudom, hogy csak hetente hozok részeket, és ezért bocsánatot is kérek, de nem akarok, egyforma részeket. Ezt a blogot azért csináltam, hogy legyen egy kis különlegesség is, és ne mind arról szóljon, hogy szerelem, viszály, és újra szerelem meg Happy! Ezt nem azért mondom, vannak az ilyenek között is jók, sőt vannak, amiket én magam is olvasok, mint pl EZ. :)
Szóval kérlek ne haragudjatok, de nem akarom, hogy a sietség a minőség rovására menjen :) Remélem megértitek. xx
Egyébként, most egy időben vissza tekintős részt hoztam, tehát ez a múltról fog szólni, nem lesz benne Cornelia, csak, hogy érthető legyen. A rész Lou szemszögéből íródott, és a múltról szóló részek, mindig az ő szemszögében fognak íródni, M, majd még vissza fog térni később, de ő nem olyan nagy szereplő :)
Köszönöm a figyelmet! Imádlak titeket! Jó Olvasgatást! ♥ 



2012. november....

A tömeg eltűnt, mintha egyszerűen csak felszívódott volna, a terem, ami pillanatokkal ezelőtt még tele volt sikoltozó lányokkal, teljesen megüresedett. Egyedül álltam a színpadon, kezemben a mikrofonommal és az előttem elterülő légüres térre pillantottam. Valamiért, olyan lehetetlennek tűnt, hogy ezt a sok dolgot, mind mi értük el. Néhány fiú, akiket egy tehetségkutatóban összepakoltak. Lassan eresztettem ki a tüdőmben összegyűlt levegőt, majd a vállam fölött hátra pillantottam. Liam ott ücsörgött mögöttem, mosolyogva figyelt engem, miközben hátát neki vetette az egyik hangfalnak.

- Szép szoba igaz?   

- Az nem kifejezés! – a terem, amiben álltunk, egy hatalmas ovális szoba volt, krémszínű falakkal, piros puffokkal keretezve. Egy hatalmas barna ajtó nyílt ide, ami egy folyosóra vezetett, ez a ház, olyan volt, akár egy palota. mondjuk mire is számítottam, amikor egy igazi örökösnő volt a vendéglátónk. Anne Bishop a Bishop Pipere és Kozmetikum cégek örökösnője volt, egy igazi újgazdag liba, aki nem mellesleg szeretett minket, de főleg Harryt. És voltak pillanatok, amikor Harold is nagyon szerette őt, de ezek a fellángolások az utóbbi részéről, csak pár óráig tartottak. Ő mindig is szerette a friss húst, az újdonságokat, nem tudott egy mellett letelepedni, és ezzel a csinos kis zsémacával is úgy volt, hogy amint elhagyjuk az államokat, ejti a lányt. De azért, egy-két menetre jó lesz neki. Őszintén bevallom, nagyon haragudtam rá ezért, hogy csak játékszernek tekintette a lányokat, ők pedig csüngtek minden szaván, mert jól néz ki.

A szememet forgatva pillantottam körbe a teremben, majd sarkon fordultam és oda ballagtam Liamhoz, aki hatalmas, barna boci szemekkel nézett fel rám, mivel ő a földön ücsörgött törökülésben, kezében egy zacskónyi fánkkal. Mosolyogva vetettem le magamat mellé, és sikeresen meg is ütöttem a fenék csontomat a kemény, faburkolatba.

- Miért van nálad az a zacskó fánk… hiszen, úgy tudtam, te most éppen „egészségesen étkezel”. –mutattam az ujjammal a nyuszi füleket a levegőben, majd olyas fajta „tudom mit tettél tavaly nyáron” tekintettel néztem rá.

- Próbáltam elcsalogatni Niallt, a fagyi automata mellől, de minden kísérletem hiába való volt. Már benyelte az összes vaníliát… de még mindig van eper és csoki. Lehetetlen küldetésre vállalkoztam, amikor bevállaltam, hogy megtanítom az egészséges táplálkozásra. – ezen elmosolyodtam. Niall mindig is nagyétkű srác volt, és sosem izgatta nagyon, hogy mi az egészséges. Bíztatóan megveregettem a barátom vállát, és megeresztettem egy könnyed vigyort.

- Menni fog, próbálkozz csak! Egyébként Harryt és Zaynt nem láttad? – aggódtam. A koncert vége óta nem láttam a fiúkat, mondjuk Harry tartózkodási helyére fogadni mertem volna, de, hogy Zayn se mászkál erre, az már kicsit furcsa volt. Liam óvatosan megrázta a fejét.
- Harryre lenne egy-két tippem… de Zayn… fogalmam sincs. Lehet, hogy épp autogramokat osztogat, vagy keresett egy tükör szobát, hogy csodálhassa magát.  – Liam megforgatta a szemeit, én pedig hatalmasat nevettem rajta. Ő mindig kimondta, amit gondolt, megmondta az őszintét, sosem kertelt. Meglátta a hibát másokba, és ezzel együtt önmagában is. Minden kisgyerek példaképe lehetett volna, hogyha nem áll bohókás zenésznek. Jó, mondjuk, ebben a bandában a bohókás én vagyok, na meg az őrült, és a vicces fazon, aki tréfarépát eszik reggelire.

- Te Loui… érzed ezt a szagot? – fordult felém Liam.

- Ez füst… - motyogtam magam elé, de már pattantam is fel, hogy megkeressem a furcsa szag forrását. Liam ugyan így tett, a kezéből kirepült a fánk, és kipergett a zacskóból, majd szépen elgurult minden irányba. A füst lassan beszivárgott az ajtón és kezdte betölteni a teret. A folyosóról sikoltások és ordítás harsant fel, hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Liam ugyan ilyen dermedten ácsorgott mellettem, akár egy ugrásra kész vad, de ő sem mozdult. Rám várt, a szeme sarkából figyelt, hogy mikor indulunk meg, én pedig nem haboztam tovább. Két lépésből a színpad szélén, majd egy ugrással a székek között teremtem és rohantam, Liammal a nyomomban. A hatalmas ajtó kivágódott, és egy lány rohant be mellettem, bűzlött a füsttől, a szemében félelem és pánik ült, bár csak egy pillanatra láttam. Liam bámulva nézett utána, majd kilépett az ajtón, én pedig mentem utána. Sodró tömeg vágtatott felénk, egy pillanatra azt hittem, hogy eltaposnak minket, de nem. Kikerültek. Elrobogtak mellettünk, mi pedig közös erővel vetettük be magunkat a tömegbe. Pánikoló tini lány testek csapódtak nekem, volt, amelyik épphogy csak hozzám ért, mások nekem estek, vagy félre löktek, de olyan erővel, hogy neki csapódtam a falnak. Éreztem, hogy megreped az egyik bordám. A fájdalom erősen hasított az oldalamba, éreztem, ahogyan be-beszorul a levegő. Nem tudtam tovább szaladni. Liam már valahol elől járt, neki semmi baja nem esett, hiszen zömök volt, és erős. Az oldalamat szorongatva vánszorogtam tovább a folyosón, az emberek lassanként eltűntek, már nem volt előttem akadály. A kanyar mögül hallottam a barátaim kiabálását. Gyorsítottam a tempón, már amennyire tudtam, attól féltem, hogy ha elkezdek futni a bordám, átszúrja a tüdőmet, és akkor ez lesz életem utolsó futása. Ahogy befordultam a sarkon, ledermedtem. A Bishop lány hálószobája előtt álltunk, Harry, Niall és a csajszi szorosan egymás mellett, tisztes távolságban a füstölgő ajtótól. Oda vánszorogtam hozzájuk és megkapaszkodtam Harry vállában.

- Úr Isten! Louis! Mi történ?

- Eltört… hol van Zayn? És Liam?- nem érdekelt a fájdalmam, tudni akartam, hogy hol vannak a barátaim, és, hogy miért füstöl a dollárostyúk szobája…

  
Szeretnék egy feliratkozót, és 5 kommentet :)