15.rész

Sziasztok!
Meghoztam a 15.részt, ami azért fontos nekem, mert miközben írtam sírtam egy kicsit..')
A barátom válságba keveredett a kapcsolatunk, és ezt a belső világom na meg a rész is tükrözi.:)
Na de mind1 is, Jó Olvasgatást.!
♥

A félelem fagyos érzése futott végig a nyakamon. Kipattant a szemem, és onnantól kezdve nem volt menekvés a rádöbbenés elől, hogy bizony rosszérzéseim támadtak. Pontosan olyan volt, mint akkor éjjel, mielőtt anyáék meghaltak, pontosan ugyan olyan. Ügyetlenül levergődtem magamról a takarót, ami mintha feszes bilincsként tartott volna fogva az ágyon, kilöktem az ajtómat, és a megszokott nappali helyett, egy hosszú, hófehér folyosón találtam magam. A padló, hófehér márványcsempéből volt kirakva, a falakon nem volt se festmény, se más díszítő elem. A folyosó üres volt, akár az éjszakai utcák, ahonnan nem hallatszott fel, semmiféle zaj. A folyosó plafonján lévő búra nélküli villanykörték mind égtek, bár néhány már meg lehetősen pislákolva járta a végét. Körülnéztem, és akkor döbbentem csak rá, hogy hol vagyok. Egy elmegyógyintézetben. Hatalmasat lélegeztem, amit aztán eszeveszett rohanás követett. Végig futottam a folyosón, és a végén, pontosan a folyosó végén megállva, jobbra tekintve megláttam egy nevet: Zain Malik. Elakadt a lélegzetem, a szám kiszáradt miközben a kilincs felé nyúltam, és mikor lenyomtam, beleharaptam az ajkamba, pontosan oda, ahova egyszer ő is. Az ajtó kinyílt, és odabent felgyulladt a kis égő. A szemem rögtön a szoba legtávolabbi sarkában összekuporodó fiúra tévedt, aki kényszerzubbonyban fetrengett a földön, és szavakat mormolt maga elé. Gondolkodás nélkül rohantam hozzá, letérdeltem mellé, és megragadtam a két karját. Üres tekintete a szemembe bámult, beharapta az ajkát, de olyan erősen, hogy még a vér is kibuggyant és piros foltokkal szennyezte be, amúgy is förtelmesen kegyetlen zubbonyát.

- Zayn! Hallod, amit mondok Zayn?!

- Cornelia… - suttogta bele a semmibe, mert inkább annak beszélt, mint nekem. – Keresd meg Harryt. – ragadta meg a kezemet, olyan szorosan, hogy éreztem, ahogyan ujjai alatt összefut a bőrömben a vér. Megvárta még ijedten bólintok, aztán elengedte a karom, hátat fordított nekem, majd tovább motyogott valamit egy pincéről, és kínzásokról. Kiléptem a folyosóra, kicsikét sem voltam nyugodtabb annál, mint amikor elindultam, sőt a feszültség csak fokozódott bennem, amikor végre összeállt a kép a fejemben, a pincéről, meg a kínzásról. Feltéptem a folyosó végén lévő ajtót, ami egy dohos lépcsőlejáróba vezetett. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, nem kellett halkan, mert a távolról fülembe szökő segélykiáltások, és kínkeserves ordítások elnyomták a lépteim zaját. Végig rohantam egy szürke folyosón, ami már a föld alatt lévő pince felé vezetett.  Mellettem csövek húzódtak végig a fal mentén, egyre beljebb érve hangosabban hallottam a hörgést, és a kiáltozásokat, amiktől könnybe lábadt a szemem. Gyorsabban futottam, úgy ahogy a lábam bírta, szinte alig bírtam lefékezni az ajtónál, ahonnan a segélykérést hallottam. Felszaggattam az ajtót és berontottam a terembe. Hányingert keltő szag terjengett a fehér falak között, amit itt-ott bemocskolt pár csepp vagy csík vér. Érezni lehetett a vér vasas, keserű szagát, a kloroform elbódító párája még ott terjengett a mindent körülölelő levegőben. A terem tágas volt, és kicsit sem barátságos. Középen egy nagy ágy terült el, amin Harry magzatpózba kucorodott testét pillanthattam meg, azzal szemben két szék foglalta a helyet, rozogák voltak már, de még állták a strapát. A személyek, akik bizonyos módon percekkel, vagy órákkal ezelőtt még ott ültek rajta, már nem voltak sehol, eltűntek, mint szürke szamár a ködben. A félelemtől, és undortól reszkető tagokkal odabotorkáltam az ágyhoz, és mutatóujjammal kisöpörtem a fiú haját az arcából. Ledermedtem. A kezem megállt a levegőben, az arcomra kiült a mély undor, és mintha a hányinger is elkapott volna. Az arcát mély sebek barázdálták, tunkolni lehetett volna belőle a vért. Szép szemei ürességet tükröztek, belül már halott volt, csak a teste nem tudta még.

Mély álmomból saját magam sikoltásának a hallása ébresztett fel. Felültem az ágyon, egyszerre rázott a hideg és vert a víz, forrón izzott a homlokom, és ha ez nem lett volna elég a szívem mintha ki akart volna szakadni a helyéről. Ekkor kivágódott a szobám ajtaja, és megjelent mögötte Zayn és Harry aggódó, de némiképp még álmos tekintete. Ekkor a szívem, lassulni kezdett, visszavett a tempóból, és már a hidegfutkározás is eltűnt a gerincemről, csak a csend maradt a fejemben. A csend ami arra utalt, hogy nem agyalok, hogy biztonságban vagyunk, és hogy mindez csak egy szörnyen félresikeredett álom volt…